fbpx
csütörtök, december 1Kedvcsináló ötletek

Baszkföld – Spanyolország

Baszkföld – Spanyolország – A szépséges Cantabria-t magunk mögött hagyva belépünk Baszkföldre, annak is spanyol részére, mert Baszkföld kisebb része átnyúlik Franciaországba.

Semmire sem hasonlító nyelve, piros cseréptetős fehér házai, szörfparadicsomai, és nem utolsó sorban a baszk gasztronómia Téged is el fognak varázsolni! Tarts velünk!

 

Baszkföld (Euskai Herria), a baszk régió a nyugati Pireneusok két oldalán fekszik, Spanyolország és Franciaország között felosztva. Északról Kantábriai-tenger, nyugatról Kantábria, Kasztíllia és León, délről La Rioja, keletről pedig Navarra és Franciaország határolja.

Baszkföld három tartományra oszlik: Vizcaya, Bilbao központtal, a baszkok ezt a várost tekintik nemzeti fővárosuknak. Guipúzcoa a Franciaországgal határos tartomány, melynek San Sebastian a székhelye. A harmadik tartomány neve Álava, mely az előző két tartománytól délre helyezkedik el. Ennek fővárosa Vitoria-Gasteiz, mely Baszkföld hivatalos közigazgatási központja.

Az egész régióban a spanyol mellett hivatalosan elfogadott a baszk nyelv (euskara), melynek eredete ismeretlen és semmilyen más nyelvre nem hasonlít. Baszkföldön minden felirat két nyelven van kiírva és a közlekedési eszközökön is két nyelven mondják be a fontos információkat.

Baszkföld - Spanyolország - Burger King - feliratok baszkul
Baszkföld – Spanyolország – Burger King – feliratok baszkul

 

Az Atlanti-óceánnak köszönhetően az éghajlat itt sokkal csapadékosabb, mint a turisták által jól ismert és sokkal többször látogatott dél spanyol részeken. Turistáskodásra legjobb időszak a június és október közötti időszak.

Baszkföldön, Spanyolország legizgalmasabb tartományában minden megvan, ami a spanyol hont és a baszkok szűkebb hazáját naggyá tette: dimbes-dombos tájak, merész hegyvonulatok, sziklás tengerpartok, Európa egyik legkitűnőbb borvidéke, festői falvak és modern, kozmopolita városok. Mint arra már utaltunk, a történelmi Baszkföld Franciaországban is folytatódik csakúgy, mint a káprázatos látnivalók sora. …de előbb jöjjön a spanyol oldal!

 

A spanyol Baszkföld látnivalói

  1. Bilbao
  2. Zumaia
  3. Getaria
  4. Zarautz
  5. Orio

 

Kezdjük a baszkok által nemzeti fővárosuknak tartott Bilbao-val, ami a kantábriai Laredo-tól még egy óra autózásra sincs, mégis olyan, mintha egy teljesen msáik világba csöppennénk!

 

Bilbao

Bilbao a XX. századig inkább ipari jellegű város volt. Csak a ’80-as években született meg a város újratervezésének ötlete, Ezt követően számos híres tervező és építész “vette kezelésbe” a várost, így jött lérte Bilbao “ráncfelvarrott” verziója. Érdekes alternatíva lehet a bilbaoi városnézésre egy hajókirándulás a Bilbao folyón.

Hajókázás közben sok építészet alkotást – Isozaki tornyok, Guggenheim Múzeum, stb. – láthatsz. A folyón ringatózva áthaladsz Bilbao 13 hídja közül a legtöbb alatt, mint például a Puente Zubi Zuri, Puente la Salve, Pedro Arrupe walkway, Puente Euskalduna…

A város megújulásának egyik ékes példája egyben városnézésünk első állomása:

1. Museo Guggenheim

A Guggenheim Múzeumról már szinte mindenki hallott. Ez Spanyolország egyik leghíresebb kortárs művészeti múzeuma, mára Bilbao jelképévé vált. Az 1997-ben megnyílt épület furcsa-modern formáit a kanadai Frank Gehry által építésznek köszönheti. Évente több mint egymillió ember látogat el a Guggenheim Múzeumba, megtámogatva ezzel a város gazdaságát és Baszkföld turizmusát. A mészkővel és titánlemezekkel borított, görbe vonalú épülete 24 000 m2 alapterületű és 19 galériával rendelkezik.

Baszkföld - Spanyolország - Museo Guggenheim múzeum, Bilbao
Baszkföld – Spanyolország – Museo Guggenheim múzeum, Bilbao

 

Ha szereted a múzeumokat járni, akkor látogasd meb Bilbao Szépművészeti Müzeumát is (Museo de Bellas Artes).

 

2. Plaza Nueva

Bilbao óvárosának központjában található Bilbao egy másik fontosabb látnivalója, a XIX. században neoklasszikus stílusban épült Plaza Nueva. A téglalap alakú tér körben árkádokkal, 18 boltívvel, amelyekhez dór oszlopok kapcsolódnak, ad otthont több bárnak, étteremnek és kávézónak.

Baszkföld - Spanyolország - Plaza Nueva, Bilbao
Baszkföld – Spanyolország – Plaza Nueva, Bilbao

 

3. Teatro Arriaga

Az Arriaga Színház egy gyönyörű, XIX. századi neobarokk stílusú épület, amelyet a szerényen “spanyol Mozart”-nak titulált a bilbaói zeneszerzőnek, Juan Crisóstomo de Arriaga-nak szenteltek. Arriaga 13 évesen komponálta első operáját, de sajnos nem sokkal 20 éves kora előtt meghalt tuberkulózisban.

Az építkezéshez Joaquín Rucoba építész a Párizsi Operát (Opéra de Paris) vette alapul. Valószínűleg ez Spanyolország egyik legszebb színháza, mely sok viszontagságon ment keresztül az idők során. Először egy 1914-es tűzvész után, majd később a várost 1983-ban elöntő árviz miatt kellett átépíteni.

Baszkföld - Spanyolország - Teatro Arriaga színház, Bilbao
Baszkföld – Spanyolország – Teatro Arriaga színház, Bilbao

 

4. Mercado La Ribera

Az óváros szívében, a folyóparton, a San Antón híd közelében találod a La Ribera piacot, Bilbao egyik legfontosabb turisztikai látványosságát, Európa legnagyobb fedett piacát.

Baszkföld - Spanyolország - Mercado La Ribera vásárcsarnok, Bilbao
Baszkföld – Spanyolország – Mercado La Ribera vásárcsarnok, Bilbao

 

A Mercado La Ribera piac nemcsak gasztronómiai kínálatáról, hanem élő jazz és swing koncertjeiről (általában vasárnaponként) is híres. Itt találkoztunk először a Spanyolország más vidékeiről már jól ismert tapas alaposan felturbózott baszk változatával, a pintxo-val.

Baszkföld - Spanyolország - pintxo hegyek, Mercado La Ribera vásárcsarnok, Bilbao
Baszkföld – Spanyolország – pintxo hegyek, Mercado La Ribera vásárcsarnok, Bilbao

 

Baszkföld - Spanyolország - pintxo hegyek még! - Mercado La Ribera piac, Bilbao
Baszkföld – Spanyolország – édességek és pintxo hegyek, még! – Mercado La Ribera piac, Bilbao

 

Bilbao-ban nem csak a pintxo-k néznek ki fantasztikusan, de érdemes egy “sonka-bár”-ba is betérni.

Baszkföld - Spanyolország -
Baszkföld – Spanyolország – “Sonka-bár” – Bilbao

 

Az édesszájúak sem maradnak élmény nélkül! Bilbao-ban “túlméretezett habroló, és más óriás sütik várnak Rád!

Baszkföld - Spanyolország - sütik, édességek, desszertek, minden mennyiségben - Bilbao
Baszkföld – Spanyolország – sütik, édességek, desszertek, minden mennyiségben – Bilbao

 

5. Basílica de Begona

A Begona bazilikát a XVI. század elején építették azon a helyen, ahol a Szűzanya megjelent. Különböző irányzatok keveréke ellenére a gótikus stílus jellemzőivel rendelkezik leginkább. A Begonai Szűz (Virgen de Begona) Bizkaia (Vizcaya) védőszentje, és Amatxu néven is ismert.

Baszkföld - Spanyolország - Basílica de Begona, Bilbao
Baszkföld – Spanyolország – Basílica de Begona, Bilbao

 

6. Mirador de Artxanda

A Mirador de Artxanda kilátót nem hagyhatod ki, ha Bilbao-ban jársz. A várost körülvevő egyik hegy tetején található, ahonnan csodálatos panoráma tárul eléd a városra, a Txorrierri-völgyre (Valle de Txorrierri) és a repülőtérre.

Baszkföld - Spanyolország - Mirador de Artxanda, Bilbao
Baszkföld – Spanyolország – Mirador de Artxanda, Bilbao

 

Nincs Bilbao foci nélkül! A futball szerelmeseinek érdemes elzarándokolni a San Mamés stadionba, ahol az Athletic Club játszik.

Baszkföld - Spanyolország - San Mamés stadion, Bilbao
Baszkföld – Spanyolország – San Mamés stadion, Bilbao

 

A bilbaoi városnézés, és pintxo kóstolás után tovább utazunk Baszkföld mélye felé. A következő megálló:

 

Zumaia

Kiváló helyen, a Kantábriai-tenger partján, valamint az Urola és Narrondo folyók összefolyásánál lévő öbölben található ez a csodás város. Zumaia nem csupán lenyűgöző flysch-jéről, történelmi központjáról, középkori elrendezéséről, fantasztikus strandjairól és a San Telmo-i Ermitázsról (Ermita de San Telmo) híres, de remek ételeiről is.

A városka éttermeiben finom ételeket szolgálnak fel friss halakból és tenger gyümölcseiből, ízletes húsokból, és megkóstolhatod a híres baszk “falatkákat”, a pintxo-, ha eddig még nem csábultál el…

1. Puerto de Zumaia

A város felfedezését érdemes a kikötőben kezdi egy jó kávéval. A kikötő ma már inkább szép látvány, mint aktív halászati csomópont. Jellemzően hobbihajósok használják. A kikötő után jöhet egy séta a folyóparton, ami érinti a világítótornyot, és elvezet a Playa de Santiago-hoz.

Baszkföld - Spanyolország - Puerto de Zumaia
Baszkföld – Spanyolország – Puerto de Zumaia

 

2. Casco Antiguo – Óváros

A folyóparti séta után irány a középkori eredetű, festői óváros szűk és meredek utcái. Ez Zumaia egyik legszebb látnivalója. Itt találod az Iglesia de San Pedro Apóstol templomot, melyet a XIII. században építettek gótikus stílusban. Aztán jön a Plaza de San Juan Iturri tér szökőkútjával, ami még egy film jelenetének díszletéül is szolgált (Ocho apellidos vascos – 8 baszk vezetéknév).

Baszkföld - Spanyolország - Zumaia óvárosa
Baszkföld – Spanyolország – Zumaia óvárosa

 

3. Ermita de San Telmo

Az óvárosból a San Telmo Kalea-n felsétálhatsz a XVIII. századi Ermita de San Telmo remetelakhoz, amely a Playa de Itzurun strandon (lásd lejjebb) található. Az Ermita de San Telmo szintén szerepelt a fent említett filmben, egy esküvői jelenetnek nyújtva helyszínt. A legszebb kilátásért fel kell sétálnod a kilátóba a calle Hondar-Gain Etxetaldea utcán.

Baszkföld - Spanyolország -Ermita de San Telmo, Zumaia
Baszkföld – Spanyolország -Ermita de San Telmo, Zumaia

 

4. Playa Itzurun

Ez Baszkföld egyik legjobb strandja és Zumaia egyik fó látványossága. A lenyűgöző, több mint 100 méter magas függőleges mészkőszirtek között elhelyezkedő, csaknem 300 méter hosszú, finom, aranyszínű homokos strand kiemelkedik kristályos vizével, amelyek jót tesznek az egészségnek a magas jódkoncentráció miatt.

Erős hullámai miatt a hullámlovasok egyik kedvenc szörfparadicsoma Baszkföldön. A Playa Itzurun akkor vált végleg híressé, amikor “Trónok harca” egyik jelenetét itt forgatták.

Baszkföld - Spanyolország - Playa Itzurun, Zumaia
Baszkföld – Spanyolország – Playa Itzurun, Zumaia

 

5. Flysch de Zumaia

A Playa Itzurun jobb szélén fekvő sziklán tisztán kivehető a flysch nevű geológiai jelenség, melyet több ezer év alatt alakított ki a tenger eróziója, és amely olyan tájat hagy maga után, amely nem tűnik evilágnak. A flysch szó a német nyelvből származik, jelentése: ‘csúszik’.

Eskadi (Baszkföld baszk nyelven) partvidékén, különösen Zumaia-nál figyelheted meg ezt a “bordázatot”. A flysch-nek jellegzetes domborzati alakja van a mélyedésekben lévő puha rétegekkel és a kiálló részek kemény rétegeivel.

Baszkföld - Spanyolország - Flysch de Zumaia
Baszkföld – Spanyolország – Flysch de Zumaia

 

A flysch felfedezésének több módja is van. Mehetsz hajóval, és megcsodálhatod ezeket a különös sziklaformációkat a vízről. A sportosabbak számára kialakítottak egy 14km hosszú dimbes-dombos parti útvonalat Zumaia-tól Deba-ig. Ha gyalog indulsz neki a flysch felfedezésének, mindenképp apálykor tedd!

Zumaia partjai és a flysch (lásd feljebb) geológiai jelenség legalább annyira földön kívüli, mint maga Baszkföld. Zumaia-tól alig 15 percre jön a következő baszk megálló:

 

Getaria

Getaria egy a Kantabriai-tenger partján fekvő, szőlőkkel teli lejtőkkel körülvett halászfalu, mely olyan híres tengerészek hazája, mint pl. Juan Sebastián Elcano, az első ember, aki körbejárta a világot.

Aki megpillantja Getaria-t, az rögtön beleszeret strandjaiba, bájos óvárosába, a kikötő gasztronómiájába, amely frissen készített “most jött a tengerből” halételeivel, és a chacolí de Guetaria néven ismert fehérborral csábít. Kezdjük itt a nézelődést!

 

1. El Puerto – a kikötő

Getaria hosszú évek óta az egyik legnagyobb halászkikötő volt Észak-Spanyolországbanon, mely a lakosság jólétét biztosította nagyrészt a bálnavadászatnak köszönhetően. Jelenleg, bár kisebb mértékben, a város gazdaságának egy részét továbbra is a halászatra alapozza, köszönhetően a modern létesítményeknek, konzerviparának és a friss roston sült halat felszolgáló éttermeknek, jó txakoli bor kíséretében.

Baszkföld - Spanyolország - Getaria, kikötő
Baszkföld – Spanyolország – Getaria, kikötő

 

2. Casco Antiguo – Óváros

A kikötőben tett séta – és esetleg ebéd – után érdemes barangolni egyet Getaria óvárosában. Itt találod a Plaza Elkano teret a fent említett Juan Sebastián Elcano tengerész szobrával, majd kicsit tovább haladva eljutsz a nemzeti emlékművé nyilvánított Iglesia de San Salvador templomhoz, amelyet a XIV. században építettek gótikus stílusban. Végigsétálva a calle San Roke, Elkano és Kale Nagusia utcákon végül eljutsz Aldamar gótikus tornyához, és a Juan Sebastián Elcano emlékműhöz, amely a Getaria régi városfalának bástyáján áll.

Baszkföld - Spanyolország - Getaria óvárosa
Baszkföld – Spanyolország – Getaria óvárosa

 

3. Museo Cristóbal Balenciaga

A múzeumlátogatást kedvelők egy igazi csemegére bukkanhatnak Getaria-ban. A divattörténelem egyik legfontosabb tervezője – Cristóbal Balenciaga – 1895-ben született itt, Getaria-ban. A szerény családi körülmények közül induló Balenciaga több mint három évtizeden át Párizsban dolgozott, és az haute couture (ejtsd: otkutűr) egyik nagy meghatározó alakja lett.

Forradalmi ruhaterveket teremtett, és az akkori kor legnagyobb hírességeit öltöztette. A Palacio Aldemar palotában található múzeumban, ahol Balenciaga gyermekkora egy részét töltötte, megismerheted a tervező életét, és megtekinthetsz néhányat leghíresebb alkotásai közül.

Baszkföld - Spanyolország - Museo Cristóbal Balenciaga, Getaria
Baszkföld – Spanyolország – Museo Cristóbal Balenciaga, Getaria

 

Természetesen a tenger szerelmesei itt sem csalódnak. A Playa de Malkorbe homokos strandja várja a (nap)fürdőzőket, ahonnan jó rálátás nyílik a San Antón hegyre, melyet a helyiek a formája miatt Getaria egérének neveznek.

Baszkföld - Spanyolország - Playa de Malkorbe homokos strandja, Getaria
Baszkföld – Spanyolország – Playa de Malkorbe homokos strandja, Getaria

 

4. Paseo de Zarautz

A Paseo de Zarautz parti sétányról lenyűgöző kilátás nyílik a Baszk part erodált szikláira. A kb. 4-5 km-es séta közben megfigyelheted a flysch nevezetű geológiai jelenséget (lásd leírást feljebb), és eljutsz Getaria-ból utunk következő állomására, Zarautz-ba.

Baszkföld - Spanyolország - Paseo de Zarautz, parti sétány
Baszkföld – Spanyolország – Paseo de Zarautz, parti sétány

 

 

Zarautz

Baszkföld egyik leghíresebb nyaralóhelye, köszönhetően csodálatos, közel 3 kilométeres strandjának és gasztronómiai kínálatának, ahol kiemelkednek a környék friss halai és tenger gyümölcsei, valamint a híres pintxos.

Bár maga a város kicsi, és pár óra alatt bejárhatod, érdemes eltölteni egy estét is itt – hasonlóan szinte minden spanyol városhoz – , hogy elmerülhess az éjszaka nyüzsgésében.

 

1. Palacio de Narros

Ez a XVI. századi épület, amely a tengerpart egyik végén található, II. Erzsébet spanyol királynő nyári palotája volt, és ez tette a várost az akkori arisztokraták és a felső osztály kedvenc nyaralóhelyei egyikévé.

Baszkföld - Spanyolország - Palacio de Narros, Zarautz
Baszkföld – Spanyolország – Palacio de Narros, Zarautz

 

Palacio de Narros-tól érdemes végigsétálni a kb. 3 km-es tengerparton, melyet a «La Reina de las Playas», azaz «A strandok királynője» néven is emlegetnek. Ez a finom homokos és erős hullámú strand, amely a Baszkföld legjobb strandjai között található, tökéletes terep a szörfösök, és a tengeri sportok szerelmesei számára.

Baszkföld - Spanyolország - «La Reina de las Playas», azaz «A strandok királynője», Zarautz
Baszkföld – Spanyolország – «La Reina de las Playas», azaz «A strandok királynője», Zarautz

 

Szeretnél szép kilátást a Zarautz strandjára, és az Isla de Mollarri szigetre: Akkor irány a Monte Talaimendi hegyen található régi őrtorony kilátója.

A part menté sétány után bebarangoljuk az óváros kis utcáit. Itt található a XV. században gótikus stílusban épült Iglesia de Santa María la Real templom, melynek harangtornya ad otthont a Museo de Arte e Historia művészeti és történelmi múzeumnak.

Következő látnivaló az óvárosban a Plaza del Mercado tér a Casa Portu-nak is nevezett városházával. A calle Nagusia utcán haladva további látványosságok tárulnak eléd, mint a XV. századi Torre Luzea torony, a Casa Makatza, és a Plaza de la Música tér.

Baszkföld - Spanyolország - Zarautz óvárosa
Baszkföld – Spanyolország – Zarautz óvárosa

 

Orio

Zarautz-tól alig 20 percre fekszik az ötezres kis halászfalu, Orio. A település gazdasága hagyományosan a tengerhez kapcsolódik: halászat és hajógyártás, kiegészítve mezőgazdasággal és napjainkban a turizmussal.

Baszkföld - Spanyolország - Orio, az ötezres kis halászfalu
Baszkföld – Spanyolország – Orio, az ötezres kis halászfalu

 

Érdemes tenni egy sétát a kikötőben, majd az óvárosban, ami a XII. századi Iglesia de San Nicolás templomtól az Ermita de San Martín-ig húzódik. Az óváros utcái meredeken, lépcsőzetesen, szinte labirintus szerűen emelkednek felfelé.

Baszkföld - Spanyolország - Orio, ízelítő az óváros látnivalóiból
Baszkföld – Spanyolország – Orio, ízelítő az óváros látnivalóiból

 

Orio kiváltságos hely. Gyönyörű helyen fekszik, ahol a tenger, a folyó és a hegyek találkoznak. Egyszerre zöld és kék, száz százalékig természetes. A tengeri szellő tisztán tartja a város minden szegletét, a környező hegyek pedig számos túraútvonallal csábítják a kirándulókat.

A tengerparti nyaralásra vágyókat a város két strandja várja: A Playa Antilla, Orio fő strandja, és a Playa Oribazar, ami egy kicsit kisebb az előbbinél.

Baszkföld - Spanyolország - Orio strandjai
Baszkföld – Spanyolország – Orio strandjai

 

A hely másik érdekessége, hogy Orio-t érinti az El Camino zarándokút is, melynek végállomása Galíciában, Santiago de Compostela-ban van. Így ne csodálkozz, ha találkozol a városban vagy környékén hátizsákos pelegrino-kkal (zarándokokkal).

Orio-tól alig 20 perc autókázásra az óceánparton fekszik Baszkföld területileg és idegenforgalmilag is egyik legnagyobb városa, San Sebastian, spanyol nevén Donostia, Gipuzkoa tartomány fővárosa.

 

A spanyol Baszkföld felfedezését San Sebastián látnivalóival folytatjuk, mielőtt átlépnénk a spanyol-francia határt >>

3 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük