Újra úton lakóautóval – viszlát Franciaország, !Hola! Spanyolország | Minden karácsonyt megelőz egy kis tervezgetés: milyen legyen az ünnepi dekoráció a lakókocsiban, mi legyen a karácsonyi menü, mivel lepjük meg egymást a szeretet ünnepén… A 2019-es év vége azonban kicsit másképp telt.
Most is volt tervezgetés, de nem annyira az ünnepé, mint inkább továbbutazásunké. Elhatároztuk ugyanis, hogy idén az lesz a karácsonyi ajándék, hogy sok év után elhagyjuk Franciaországot, és spanyol földre költözünk át. De nem ám csak a francia-spanyol határ másik oldalára! Azt terveztük, hogy átszeljük egész Spanyolországot, és meg sem állunk Teneriféig! Izgis év vége, gondolhatod…
Az egyik legfontosabb lépése tervünk megvalósításának a Joreg névre hallgató lakóautónk felkészítése a nagy útra. A hosszabb állás után megérdemelte az alapos gondoskodást. A szerelésben nagy segítségünkre volt Tamás barátunk, akinek mindig hálásak leszünk. Tudtuk, ha ő készíti fel lakóautónkat az útra, akkor bátran nekivághatunk.


Aztán jött a következő nagy falat: megszabadulni a felhalmozott súlytól, felesleges dolgoktól. Óriási nagy szanálásba kezdtünk. Persze aminek csak lehetett, találtunk új gazdát, vagy az arra kijelölt gyűjtőbe tettünk a zero waste (nulla pazarlás) elv alapján, és voltak olyan dolgok is, amiket Dénes barátunk fuvarozott haza Magyarországra.
A lakóautó pöccre indul, úgy ketyeg, mint egy svájci óra, és jelentősen megkönnyebbült. Újabb feladat előtt álltunk: felapplikálni a motort a motortartóra, és úgy rögzíteni, hogy eszébe se jusson akár 1 centit is elmozdulni.

Elérkezett december 24. reggele. Nem bevásárolni rohanunk, nem kezdünk elvadul főzni és fát díszíteni, hogy mindennel időben elkészüljünk Szentestére, hanem nekivágunk a nagy útnak. Újra úton lakóautóval!
Érzékeny búcsút veszünk a szomszéd lakóautóstól és Franciaországtól is. Sokat köszönhetünk ennek az országnak, hisz itt fogant meg bennünk a lakóautózás gondolata, és itt tanultuk meg ÉLNI AZ ÉLETET!

…és elindultunk! Az első néhány kilométer kalandosra sikerült. Gyakran megálltunk, és javítottunk a súlyelosztáson, de mire az autópályához értünk, megvolt az optimális kombináció. Még 1-2 óra, és már át is léptük a francia-spanyol határt!


Valencia, Spanyolország. Itt ért bennünket a Szenteste. Az ünnepi menü pedig karácsonyi fetuccini. Tésztaétel még sosem esett ilyen jól!
Nem időzünk sokáig, másnap reggel indulunk tovább Almeria felé.

Almeria-ban is csak egy éjszakát töltünk. Karácsony másnapján érkezünk meg a Gibraltártól gyalog 10 percre található La Linea de la Concepcion-ba, ahol első hosszabb megállónkat tervezzük.


Ez a hely Gibraltári szikla mellett arról nevezetes, hogy itt laknak Péter nyíregyházi barátai, akik már évek óta invitálnak minket magukhoz. Hát most megérkeztünk!
