A második meseszép és egyben “félelmetes” hely Los Gigantes és környéke, egészen Punta de Teno-ig. Extrém – szó szerint hegyi kecskéknek való – túraútvonalak, alagutak, sziklaperemek és csodás panoráma várnak rád fent, míg lent kajaktúrával, delfin- és bálnanéző hajókirándulással, búvárkodással, sznorkelezéssel múlathatod az időt.
Tenerife óriásai – Los Gigantes. Extrém túraútvonalak találhatóak itt Los Gigantes-től egészen a Punta de Teno-ig. A korábban a spanyol hódítok által sziklába vájt, épített vízvezetékrendszer kötötte össze a településeket édes vízzel. Ennek az egyedisége, hogy több száz méteres magasságban helyezkednek el a kőből készült vízcsatornák.
Az extrém kalandokra vágyók évről évre felkeresik ezeket a helyeket és káprázatos túrát tesznek itt. Fittyet hányva a veszélyre, sötét kietlen alagutakban és keskeny sziklaperemen haladnak végig Masca és Los Gigantes között.
Egy biztos, Tenerife mindenhonnan szép, de a sziklaperemekről és madártávlatból a legszebb. Erre a túrára is érdemes tapasztalt vezetővel, és jól összeállított felszereléssel (fejlámpa, védősisak az alagutakba) nekivágni. Akinek tériszonya van, az lehet, hogy jobb, ha kihagyja ezt az élményt, és a tengerparti sétányon közelíti meg a Los Gigantes szikláit.
Számtalan ikonikus látnivalója van Tenerifének, ezek közül az egyik kétségtelenül a Los Gigantes sziklaegyüttese, ami a napsütötte nyugati parton található. Tenerife ezen szeglete vonzza a látogatókat a lenyűgöző Acantilados de los Gigantes miatt – ami pontos fordításban az „Óriások sziklái” – és nem véletlenül.
Ezek a monumentális sziklafalak 500-850 méterre emelkednek ki az óceánból, meglehetősen félelmetes látványt nyújtva. Megvédik a várost az óceán felől érkező erős szelektől, illetve a legtöbb napsütéses órák száma is itt mérhető.
Nem csak remek túraútvonalak, vizes programok várnak itt Rád, de ez a hely nyaralásra is remek. Los Gigantes, a mellette fekvő Puerto de Santiago és a Playa de la Arena jóval csendesebb nyaralóhelye a szigetnek, mint a délen fekvő üdülővárosok, Los Cristianos és Playa de las Americas – így remek nyaralóhelyet biztosít családoknak is. Los Gigantes az egész család számára kiváló üdülőhely, gyalogos távolságban minden kapható és elérhető. Tele van kis éttermekkel, bárokkal és kávézókkal.
Los Gigantes túraútvonalak, amerre mi jártunk:
1. Tamaimo – Cruz del Missionario – Los Gigantes / Ablakok
Tamaimo falu Los Gigantes felett található, Tenerife délnyugati partján. Több túraútvonal is indul innen, többek között az, amelyik a Los Gigantes sziklák perem vezet keresztül. Ezt az útvonalat kezdő kirándulóknak, tériszonyosoknak, gyerekeknek nem ajánljuk. Ez egy hosszabb és nehéz kirándulás meredek partokkal, nagyon keskeny ösvényekkel nagyon magasan, sötét alagutakkal. Miért éri meg mégis megtenni ezt a túrát? A személyes megelégedettség mellettt azért, mert ilyen kilátásod máshonnan nem lesz a szigeten
2. Tamaimo – Los Gigantes Tuneling
Tamaimo-ból még egyszer túráztunk Los Gigantes-be. Ez egy ún. tuneling, azaz „alagutazás” volt. Egy ilyen túrára érdemes tapasztalt vezetővel és megfelelő felszereléssel (fejvédő sisak, fejlámpa, stb.) menni.
3. Playa de la Arena / Puerto de Santiago – Cueva del Tancón – Los Gigantes – Cueva de la Vaca / Puerto de Santiago
A fenti 2 túra Los Gigantes magasságaiban vezetett, és nem lesz a kedvence a tériszonyosoknak és klausztrofóbiásoknak.
A Los Gigantes-i sziklákat azonban a parton is meg lehet közelíteni. A part menti kirándulás indulhat Puerto de Santiago-ból, végig a tengerparti sétányon (paseo marítimo), el a csodás és veszélyes Cueva del Tancón mellett egészen Los Gigantes-ig. Ez a kirándulás inkább hosszú, mint nehéz. Bárki meg tudja csinálni és garantáljuk, hogy a tengerszinten is fantasztikus élményekben, látnivalókban lesz részed. A túra részletesebb leírását itt találod.
Nem csupán ez az egy sétány szegélyezi Tenerife déli, és északi partjait. A részletekért kattints az alábbi linkekre!
[…] szigetkört teszel, akkor két irányba is folytathatod az utad Garachico városából: mehetsz a Los Gigantes sziklák felé, vagy akár Puerto de la Cruz irányába […]