Bécs látnivalók – Ausztria – A Duna völgyén végigautózva eljutottunk hazautunk következő állomásáig, ami nem más, mint Bécs, az osztrák főváros.
A Duna partját tarkító szőlős és gyümölcsös kertek természetes szépsége után újra nagyvárosi környezetben találjuk magunkat olyan emlékművek között, melyek némelyike a magyar történelemben is fontos szerepet játszott.
Sétáljunk egyet Bécs szebbnél szebb kerületeiben!
Az osztrák főváros az ország politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja. A közel 2 milliós Bécs egy nagyon barátságos, élhető város, sok érdekes látnivalóval, melyek között rengeteg csodás tér és épület, megannyi káprázatos szobor és kastély hívogat minket. Bécsi látogatásunkat a város (és talán Ausztria) egyik legnépszerűbb turista látványosságával kezdjük, ez pedig a Schönbrunni kastély.
Schönbrunni Palota
A Bécs belvárosához közeli kastély és park Ausztria legtöbbet látogatott műemléke és látnivalója. A palota, annak kertjével, és az állatkerttel együtt a Világörökség része. A Versailles méreteivel vetekedő 1441 szobás barokk kastély 1696 és 1712 között épült I. Leopold császár parancsára és Mária Terézia nyári palotája lett.
A török támadás idején szinte teljesen elpusztult, majd Mária Terézia uralkodása alatt vált központi épületté. A mai kinézet is ennek a korszaknak a jellegét őrzi. A palota több száz szobája közül a császári család apartmanjai a kastély leglátványosabb helyiségei, a nyilvánosság számára többségében ezek állnak nyitva.
A Kastély-komplexum akár egész napos kikapcsolódást nyújt felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt. A kastélyon kívül annak kertje, a világ legrégebbi állatkertje, sivatagi háza, útvesztője, valamint a Schönbrunn felett található Gloriette is gondoskodik a tartalmas és izgalmas, nagy élményt nyújtó, sok órás programról.
A Schönbrunn csodálatos kertje ingyenesen megtekinthető: pazar ösvényeivel, virágágyásaival, fasoraival és rózsakertjeivel akár órákig tartó sétára vagy üldögélésre csábít.
Hofburg Császári Palota
Ez az eredetileg középkori vár Ausztria államfőjének hivatalos rezidenciája. A Habsburgok első számú téli rezidenciája volt, míg a schönbrunni palota (lásd fentebb) nyári szálláshelyként szolgált. 1438-1583 között, valamint 1612-1806-ig a Német-római Birodalom királyainak és uralkodóinak, majd Ausztria uralkodóinak székhelye volt egészen 1918-ig.
A császári palota egy nagy épületkomplexum, amely közel 800 év alatt épült, és bővült, így számos stílus jegyei megfigyelhetők a különböző épületeken. A Hofburg 18 szárnyból, 19 udvarból, és 2600 helyiségből áll.
Az évek folyamán pedig számos rezidencia, kápolna épült a kezdetben viszonylag kis várhoz. Található itt két múzeum, könyvtár, hihetetlen gazdagságú, és nagyságú kincstár, lovarda, és itt van a Burgtheater, a bécsi nemzeti színház is.
A Hofburg legérdekesebb részei a pompás császári lakosztályok, és a királyi ezüstgyűjtemény, de a Sisi múzeum, a császárnő személyes tárgyaival, is bizonyára számíthat az érdeklődésedre. Külön kiemelendő a kincstár, a Schatzkammer, amely a Habsburgok ékszer, koronagyűjteményét, és egyéb, mára felbecsülhetetlen értékű kincseit őrzi. A világ egyik legértékesebb kincstára.
Belvedere palota
A Bécs III. kerületében található barokk Belvedere palota Savoyai Jenő nyári palotájaként épült, aki azonban nem lakott itt, csak fogadásokra használta az épületet. A Világörökség részének számító palota, Jonann Lukas von Hildebrant mesterműve két épületből áll, melyeket egy 500m hosszú, pompás, ingyenesen látogatható kert köt össze.
A Felső-Belvedere ad otthont a világ legnagyobb Klimt-gyűjteményének. Itt megtekintheted a festő legimpozánsabb műveit, mint például a méltán híres ‘Csók’. Emellett megcsodálhatod itt a francia impresszionizmus és a bécsi biedermeier legfőbb képviselőinek képeit, valamint a gótika mesterműveit is. Van itt Monet, Van Gogh és Rodin is.
Az Alsó-Belvedere Savoyai Jenőnek állít emléket. Itt az uralkodó lakószobái és dísztermei látogathatóak, és olykor időszaki kiállítást is szerveznek ebben az épületben.
A császári pompa után jöhet egy kis barangolás Bécs óvárosában. A Stepansplatz remek kiindulási pont ehhez. A nyári hónapokban remek a tér hangulata, zenészekkel, táncosokkal, árusokkal. Kiváló hely ez arra, hogy megigyál egy finom habos bécsi kávét, és élvezd a város különleges lüktetését. A város legelegánsabb kávéházai közé tartozik a Mozart Café, a Hotel Sacher kávézója, de az Aida kávéház és cukrászdalánc bármelyike megadja az igazi bécsi kávézós élményt.
A Stepansplatz-on találod Bécs egyik szimbólumának tartott Stephansdom székesegyházat is.
Stephansdom – Szent István Székesegyház
Az óváros kellős közepén lévő Stephansdom Bécs fő vallási épülete, valamint a város egyik szimbóluma, és egyben Ausztria legjelentősebb gótikus épülete, melyte a bécsiek szeretetük jeléül Steffinek becéznek.
A Szent István Székesegyház 1147-ben épült, de az évszázadok folyamán jelentős átalakításokon, felújításokon, és újjáépítéseken esett át. Ha pedig pazar kilátásra vágysz, „csupán” 347 lépcsőt kell megmásznod, és felérsz a déli toronyba. Nem csak fent, hanem lent is van ám látnivaló! A székesegyház katakombáit egy 30 perces vezetett túra keretein belül járhatod be.
Ringstrasse
A Világörökség részét képező, 5,3 km hosszú sugárút mentén sorakoznak Bécs gyönyörű, patinás épületei, köztük az Operaház, az 1872-73-ban épült Parlament, a szintén a XIX. század végén épült Városháza, vagy a Burgtheater. A Ringstrasse építését I. Ferenc József rendelte el, Bécs lebontott városfala helyén. A Ringstrasse egyetlen egyházi épülete a neogótikus egyházi építészet egyik legfontosabb alkotása, a Votivkirche.
A körút körbezárja a történelmi városmagot – a Ringen belül van Bécs nevezetességeinek nagy része -, és beletorkollik a rakpartba is. Érdemes a Ringen belül, az óvárosban is sétálgatni, pl. jó útvonal lehet a Graben-en, a Hof-on és a Freyung-on keresztül eljutni a Schottenring-re.
Bécsi Állami Operaház
A világ leghíresebb operaházai közé tartozó Bécsi Állami Operaház több mint 150 éve büszkesége a városnak. 1861-69 között épült, az operát és komolyzenét kedvelő Habsburgok megbízásából. Az eredeti tervek nem igazán tetszettek a kritikus bécsi úri közönségnek, ők pályaudvarhoz hasonlónak találtak azt, Ferenc József pedig „süllyedő doboz”-ként emlegette az épületet, az út ugyanis időközben 1 méterrel megemelkedett, amivel azonban a tervezéskor nem számoltak.
A Bécsi Állami Operaház valóságos építészeti remekmű a főváros központjában, zenekarát a világ legjobbjaként tartják számon. A történelem leghíresebb opera és balett klasszikusai mellett a látogatók modern feldolgozásokat is megtekinthetnek. Azoknak is érdemes ellátogatni ehhez a Karntnerstrasse déli végén található pompázatos épülethez, akik nem rajonganak az operáért.
Az eredeti, neoromantikus stílusban épült operaházat 1869-ben nyitották meg Mozart Don Giovanni című operájával, de az épület a II. világháborúban majdnem teljesen megsemmisült. A 2200 főt befogadó új épület 1955. november 5.-én nyílt meg. Itt tartják minden év februárjában a híres bécsi Operabált is.
Bécsi parlament
A Ringstrasse-n lévő parlament épülete 1873-83 között épült görög stílusban. Oszlopcsarnoka mellett történelmi ülésterme is különleges, azt ugyanis úgy alakították ki, mint az ókori színházakat. A parlament hatalmas, közel 14.000 m2 nagyságú, 1600 helyiség van benne és 900-nál több ablaka van.
A bejárat előtt Pallas Athéné szobra látható az Athenebrunnen szökőkút közepén, ami az állam bölcsességét jelképezi. A parlamentben azokon a napokon, amikor nem üléseznek a politikusok, vezetett túrákon vehetsz részt, ami kb. 1 óra hosszú.
Wiener Rathaus – Bécsi Városháza
A bécsi városháza épülete sokak számára az adventi időszakból ismerős, ilyenkor ugyanis a Városháza ablakai adventi kalendáriumként minden nap más színben tündökölnek. A Városháza előtti téren, a Rathausplatz-on kerül megrendezésre az egyik legnagyobb bécsi adventi vásár is. Itt januártól márciusig korcsolyapálya szokott lenni, tavasztól őszig pedig bálok, filmfesztiválok, sportrendezvények töltik meg élettel a teret.
Maga az épület 1872-83 között épült, Friedrich von Schmidt, a kölni dóm építészének tervei alapján neogótikus stílusban. A torony 97,9 méter magas, a tetején álló Eiserner Rathausmann néven ismert páncélos lovag szobra további 3,4 méter, lándzsája 6 méter hosszú. A Városháza azon bécsi látnivalók közé tartozik, amelyeket legtöbben elsősorban kívülről csodálnak meg, aki szeretné belülről is körbejárni, annak idegenvezetővel van erre lehetősége, hetente 3 alkalommal.
Prater
Bécs II. kerületében található Bécs egyik legnagyobb zöldterülete, a Prater. Teniszpályák, egy golfpálya, lóversenypálya, kerékpárpálya, sűrű kerékpárút-, és sétaúthálózat, valamint éttermek szolgálják a bécsiek, és a turisták kikapcsolódását.
Itt található Bécs híres vidámparkja, a Wurstelprater, amely alatt sokszor magát a Pratert értik. A vidámpark 1766-ban nyitotta meg kapuit, és ezzel a világ egyik legöregebb vidámparkjának számít. Régi játékai, köztük Bécs egyik szimbóluma, az 1896/97-es, 65 méter magas óriáskerék (Wiener Riesenrad) idézi a múltat, amely 1920-1985 között a világ legmagasabb óriáskereke volt.
Modern vidámparki játékokat is találsz itt, az egyik leghíresebb az izgalmas, 2010-ben megnyitott, 117 méter magas Prater Turm repülő kőrhinta. A Prater vidámparkja 250 attrakciót kínál a szórakozni vágyóknak, így akár egész napos program lehet, kicsiknek, nagyoknak és felnőtteknek egyaránt.
Peterskirche – Szent Péter templom
A bécsi barokk építészet egyik legszebb példája a Peterskirche, mely Bécs második legrégibb templomának számít. A mai templom helyén, a kora középkorban épített templomból jelenleg már semmi sem látható.
A régi templom 1661-ben leégett. Az új templom építését 1701-ben kezdték meg, Gabriel Montani, majd Johann Lukas von Hildenbrandt vezetésével a tervek pedig a római Szent Péter-bazilika alapján készültek. 1722-re a templom nagy része elkészült, és 1733-ban szentelték fel. 1988-tól 2004-ig a templomot renoválták, hogy visszanyerje eredeti fényességét, és színeit. A templombelsőben csodás oltárok, és szobrok vannak.
Anker-óra
A szobrász és festőművész Franz von Matsch 1911 és 1917 között, art nouveau stílusban készítette az órát, amely az Anker biztosítótársaság két épülete között formál hidat. A 10 méter hosszú, és 7,5 méter széles órahídon 12 óra alatt 12 osztrák történelmi figura mozog, köztük Savoyai Jenő, Joseph Haydn, vagy Mária Terézia.
Minden délben a figurák bemutatják Bécs történetét, mindegyik személyiségnél az a zene szól, amely abban a korban jellemző volt. Adventi időszakban 17-18 óra között karácsonyi dalok is elhangzanak.
Stadtpark
Ezt a városi parkot (de akár hívhatjuk Városligetnek is) 1862-ben nyitották meg, ez volt az első nyilvános park Bécsben. A 65 hektáros parkot a Wien folyó szeli ketté, van itt egy kis tó, játszóterek, gördeszkapályák és hangulatos sétány is, igazi zöld oázis a belvárosban, ahol jól esik egy kicsit megpihenni, piknikezni a városnézés közben vagy után.
A parkban híres bécsi művészek, írók szobrait is láthatod, melyek közül a leghíresebb Johann Strauss aranyozott szobra, amit Bécs egyik legtöbbet fotózott emlékművei közt tartanak számon.
A neoreneszánsz stílusú Kursalon neve a zenerajongók számára csenghet ismerősen. A park létrehozásával egy időben készült épületet eredetileg vízi gyógykezelések számára hozták létre, de volt benne kávéház és étterem is, így a társasági élet kedvelt helyszíne lett, és sorsa hamar meg is pecsételődött, már 1867-ben rendeztek itt ugyanis koncertet, és azóta a zene és bálok otthonává vált.
Duna-torony
Bécs és Ausztria egyik legmagasabb építménye, a 252 méter magas Duna-torony a belvárostól távolabb, a Duna másik oldalán található.
A Duna-park mellett álló torony 1964-ben került átadásra a Bécsi Nemzetközi Kertészeti Kiállítás alkalmából. A modern építészeti különlegességnek számító épületből remek panoráma nyílik a városra, a tetején kialakított, saját tengelye körül – nagyon lassan – forgó étteremben vacsorázni egészen páratlan élmény.
A múzeumok rajongói sem maradnak tétlenül, hisz az osztrák fővárosban több mint 100 múzeum vár rájuk, így joggal hívhatjuk Bécset a múzeumok városának. Álljon itt néhány közülük: a világ egyik leggazdagabb grafikai gyűjteményét bemutató Albertina, valamint a Sisi Múzeum a Hofburgnál, a Leopold múzeum, a Technisches Museum, mely rossz idő esetén remek családi program, a Madame Tussauds Múzeum a Prater-ben, a Szépművészeti Múzeum (Kunsthistorisches Museum), vagy vele szemben a Természettudományi Múzeum (Naturhistorisches Museum).
Az óváros szélén érdemes ellátogatni Bécs ún. Múzeum Negyedébe (MuseumsQuartier), mely tekintélyes múzeumai mellett éttermeivel, kávéházaival, különleges formavilágával csalogatja a turistákat.
[…] 2022-02-03 […]
[…] csodás tájai és finom specialitásai után újra igazi nagyvárosi hangulat vár ránk. Utunk következő állomása ugyanis a közel 2 milliós osztrák főváros, […]