3 út Nizzából Menton-ba – Trois corniches | Három úton is eljuthatsz Nizzából Menton-ba. Mindegyik kivételes panorámát kínál és számos esemény színhelye is egyben.
Történelmi, stratégiai, mitikus, sportos, panorámás, kanyargós vagy akár filmes, annyiféleképpen lehet jellemezni a Trois Corniche – basse Corniche, Moyenne Corniche, Haute Corniche – útjait.
A három út (Trois Corniches – ejtsd: troá kornis; 3 párkány) három különböző magasságban vezet végig a Nizza – Menton szakaszon.
1. A Basse Corniche, a tengerparti út
A Basse Corniche (ejtsd: bássz kornis; alsó, alacsony párkány) átszeli a tagolt partot, és lehetővé teszi a nagyon szép és elegáns tengerparti üdülőhelyek felfedezését. Nizza kikötőjéből (Port de Nice) indul, hogy elérje az Olaszország előtt található utolsó francia várost, Menton-t.
A Basse Corniche a nizzai Lympia kikötőt elhagyva az egyik oldalán a tengerrel párhuzamosan halad, míg a másik oldalt pompás Belle Époque stílusban épült rezidenciák szegélyezik. Ma már nehéz elképzelni, hogy mindössze 150 évvel ezelőtt ez a partvonal még vad volt, és mindössze néhány halász- és gazdálkodó család lakta. A változás az 1860-as években a vonat érkezésével indult el.
Ekkor épültek ezek a kivételes lakóházak. Az arisztokraták (főleg angolok) lenyűgöző és fényűző villákat kezdtek építettek, így a partvonal fokozatosan elkezdte megváltoztatni az arcát.
Napsütés, tengeri szellő, buja növényzet, remek panoráma… igazán ideális egy cabrios autókázáshoz!
Városok a Basse Corniche mentén, amiket feltétlenül látnod kell!
A történelmi Villefranche-sur-Mer fellegvárával, színes óvárosával és világhírű kikötőjével fog elcsábítani.
A nagyon elegáns Beaulieu-sur-Mer számos Belle Époque épületével, köztük a meglátogatható Villa Kerylos-szal egy másik időbe repít.
A híres „Milliárdosok félszigete”, Saint-Jean-Cap-Ferrat, leginkább nyugodt életmódjáról és vad természetéről ismert. Érdemes gyalog felfedezni a tengerparti ösvényeken barangolva.
Beaulieu-sur-Mer után megcsodálhatod a közvetlenül a tengerbe zuhanó sziklákat, és a látványból rögtön megérted, miért is hívják ezt a megyét Alpes-Maritimes-nek (ejtsd: álpmáritim; Alpok-Tenger). Az út tovább kanyarog e szédületes sziklák lábánál, ahol helyenként alagutakat kellett ásni.
Következő megálló Eze bord de Mer (a Nietzsche ösvényről ajánljuk a faluba – Eze Village való feljutást), majd megérkezünk Cap d’Ail városába. Cap d’Ail a régió Belle Époque múltjának igazi mintája, ez az utolsó sánc a Monacói Hercegség előtt.
2. A Moyenne Corniche, kilátás a tengerparti falvakra
A Moyenne Corniche (ejtsd: moájenn kornis; középső/közepes párkány) néhány száz méterrel emelkedik a tengerszint fölé, meredek sziklák mentén kanyarog, ahonnan kivételes kilátás nyílik. Ez az útvonal Nizza kikötői negyedében, a Place Max Barel-nél indul. Ez egyben az egykori National 7, a „Route des Vacances” (Nyaralók útja), amely Párizst Menton-nal kötötte össze.
A Moyenne Corniche meredek sziklák és buja zöld növényzet között kanyarog. Alant a part menti városok láthatók; ahonnan utak vezetnek a parttól egészen a sziklák tetejéig, mint például Villefranche-sur-Mer-ben, Eze-ben vagy Cap d’Ail-ban.
A Moyenne Corniche-on több kilátópont is van, ahol érdemes megállni, és gyönyörködni a kilátásban. Aztán jön a kötelező megálló ezen az úton: Eze Village. ez a középkori település egy sziklaszirten áll, és egzotikus kertjéből (Jardin Exotique d’Eze) nyílik a Cote d’Azur legszebb panorámája.
Eze Village-ban érdemes időt szánni az itt található két parfümgyár – Galimard és Fragonard -meglátogatására is, ahol betekintést kapsz a parfümgyártás titkaiba, és akár saját parfümöt is készíthetsz.
3. A Grande Corniche, a leglátványosabb
A Grande Corniche (ejtsd: grand kornis; nagy párkány) több mint 400 méteres tengerszint feletti magasságban vezet minket. Ez a legrégebbi út, melyet I.Napóleon parancsára építettek. A Corniche a „Via Augusta” római út nyomvonalát követi, néhány szakasza eredeti. Nizza Riquier kerületében, pontosabban a Boulevard Bischoffsheim-nél kezdődik. Ez a leglátványosabb a 3 Corniche közül!
A Grande Corniche gyönyörű temészeti környezetben vezeti az utazó, többekköött ezért is olyan népszerű. Áthalad a Grande Corniche megyei parkon, mely a Mont Vinaigrier-től Nizzában) a Mont Bastide-ig terjed a Mont Leuze-n, az plateau de la Justice fennsíkon, a fort de la Revere erődön és a cîme de la Forna csúcson keresztül. Egyik oldalon a kék tenger, ameddig a szem ellát, a másik oldalon pedig a Mercantour hegyei.
A Grande Corniche gyakran helyszíne sporteseményeknek, autós találkozóknak, filmforgatásoknak… A híres „Párizs-Nizza” kerékpárverseny döntőjét minden évben itt rendezik. A versenyzők átkelnek a mitikus Col d’Eze-n, amely 500 méteres magasságban tetőzik. 2020 augusztusában a Tour de France egyik szakasza is itt zajlott.
Tudtad ?
Az egyik első hegymászást Nizza és La Turbie között szervezték meg a Grande Corniche-on az 1900-as években. Egy tragikus balesetet követően egy Emil Jellinek nevű gazdag autókereskedő felkérte a Daimler céget, hogy készítsen egy új autómodellt, amelynek a súlypontját levitték. Aztán ezt az autót szabadalmaztatták, forgalomba hozták, és a mai napig a kereskedő lányának nevét viseli, akit… Mercedesnek hívtak!
Domináns pozíciójából adódóan a Grande Corniche stratégiai helyet kínált két kivételes helyszínnek: a Côte d’Azur Obszervatóriumának (Observatoire de la Côte d’Azur) és az Astrorama-nak.
A csillagvizsgálót Charles Garnier építész építette. Neki köszönhetjük a párizsi Opéra Garnier-t és a Monte Carlo-i kaszinót. A kupolája Gustave Eiffel egyik alkotása, igazi építészeti gyöngyszem, mely vezetett túra keretében látogatható.
A La Revere irányában egy másik hihetetlen helyszínt, az Astrorama-t fedezheted fel. Itt a lehetőség, hogy megfigyeld és megértsd az univerzumot. Az Astrorama egész évben kínált ehhez ún. „Ciel Ouvert” (nyílt égbolt) esteket.