Zene ünnepe – 1982 óta minden évben megrendezésre kerül június 21-én. Ezen a napon, pontosabban estén-éjszakán több mint 100 ország városaiban minden sarkon zene szól.
Francia kezdeményezésre a Zene Ünnepét 1982 óta ünnepeljük a nyár első napján, azaz június 21-én. Az ötlet azonban még 1976-ból, az akkor a Radio France-nál (ejtsd: rádio fransz) dolgozó amerikai zenésztől, Joel Cohen-től származik. 1982-es bevezetését pedig Jack Lang, akkori francia kulturális miniszternek köszönhetjük.

Zene ünnepe – Képes beszámoló Canet Plage-ból (ejtsd: káné plázs)
Talán az egyetlen kritérium, aminek illik eleget tenni a Zene ünnepén, az az együttesek közötti távolság. Mindenki igyekszik úgy elhelyezkedni, hogy ne legyen áthallás a különböző zenei stílusok között.
Az utcákon végig sétálva egyik zenei stílusból egy teljesen másikba lépsz át.

Utcákon, tereken, éttermekben szól a zene. Épített színpadon, utcán vagy akár menet közben zenélnek az együttesek.

A zene ünnepe remek alkalmat biztosít a zenészeknek a fellépésre. A nagy számú lelkes közönség biztosított. Mindenfelé hömpölyög a tömeg, a bárok éttermek, fagyizók, sőt még a körhinta is tömve. Ezen az estén mindenki jól jár!


Canet-ban (ejtsd: káné) éjszakai piac színesíti az ünnepet. A tengerparti sétányon kirakodó árusoknál is szól a zene. Mindenki találhat itt valami apróságot magának az ékszerektől a nyári tetoválásig.


Mivel Spanyolország innen csak egy macskaugrásnyira van, a spanyol hatás a zene ünnepén is érezteti hatását. A Los Niños (ejtsd: losz ninyosz) együttes 2 gitárosa és a billentyűs hamisítatlan spanyol hangulatot varázsolt a Bika a háztetőn étterem lelkes közönségének.
Nagy nyári meleg, spanyol hangulat, remek zene. Mi hiányozhat még? Például egy kellemes spanyol ital, a sangria (ejtsd: szangrija). A receptet pár nap múlva megtalálod a facebook oldalunkon!