Villefranche-sur-Mer Nizzától csupán néhány kilométerre fekszik. Évszázadokon keresztül a nagyváros legfontosabb kikötője volt, és ma is sorra kötnek ki partjainál a hatalmas tengerjáró hajók, gyönyörű kék öblét előszeretettel veszik célba a vitorlások és jachtkirándulások egyaránt.
A legenda szerint Herkules kitárta a karját és így teremtette meg Villefranche-sur-Mer-t (ejtsd: villfrans szür mer), melynek szépsége rengeteg művészt vonz a városba, igazi művésztelep működik itt. Nagy kedvence a filmrendezőknek is, hisz eddig több mint 150 film egyes jeleneteit forgatták itt.
Az egyébként álmosnak tűnő kisváros nyaranta élénk életet él, óvárosában turisták indulnak felfedezőútra, homokos partján pedig a strandolók élvezik a Földközi-tenger nyújtotta örömöket. Villefranche-sur-Mer nyugodt légköre kellemes felüdülést kínál a nagyobb Côte d’Azur-i városok nyüzsgése után.
Villefranche-sur-Mer – amit érdemes itt felfedezni
La Darse – a kikötő
Az 1550-ből eredő természetes kikötő fontos szerepet játszott a Földközi-tenger ezen részén katonai védelmi szempontból. Az első dokk a XVI. században épült, a Saint-Elme-erőddel egy időben.
1713-ban királyi kikötővé vált, ekkor indult el a komolyabb fejlesztése: világítótorony, kötélgyár (La Corderie) és kórház épült.
Séta az Óvárosban – Vieille ville de Villefranche-sur-Mer
Az óváros csak egy rövid sétára van a strandtól és a színes kikötőtől. Remek hely egy kis délutáni csellengésre, vásárolgatásra a régi utcákon, de jól esik itt egy ebéd vagy a kávé is.
Villefranche-sur-Mer óvárosa finoman ereszkedik le a dombról egészen a tengerig. Amennyiben a „modern” városon keresztül közelíted meg, máris eléd tárul a templom és az óváros panorámája, majd következik a rue du Vallon, a régi mosodával.
Az óváros fő ütőere a rue du Poilu (ejtsd: rü dü poálü), amelyből jobbra-balra kis utcácskák nyílnak. Érdemes útba ejteni a furcsa, rue Obscure-t (ejtsd: rü obscür; sötét, homályos utca), ami egy titokzatos hely és a középkori Villefranche szimbóluma.
A XIV. századtól fedetlen védelmi sétányként szolgált ez az utca, ám amikor a Citadella építésével egy időben új sánc építése is megkezdődött, akkor a kis zsákutca elavulttá vált. Ezért döntöttek úgy, hogy lefedik, és a rá néző házak alapjául használják. A Rue Obscure, ahol így most a sötétség uralkodik, minden eddiginél jobban megérdemli a neki adott nevet.
L’Église Saint-Michel
A Villefranche-sur-Merben található XVII. századból származó kis Saint-Michel templom. Kívülről viszonylag egyszerű ez a barokk stílusú épület, de messze elmarad sok olasz barokk templom pompájától.
Place Amélie Pollonais
A Place Amélie Pollonais az óváros alatt található, a rakpartok és a Port de la Santé szomszédságában. Ez Villefranche-sur-Mer óvárosának legnagyobb tere kávézó- és étteremteraszaival és szép színes homlokzataival.
Cocteau kápolna, vagy Saint-Pierre kápolna
Kicsit távolabb, a Cocteau-kápolnaként ismert Chapelle Saint-Pierre (ejtsd: sapell szenpier) Villefranche-sur-Mer egyik fő látnivalója. A két világháború közötti időszakban Villefranche-ban tartózkodó művész teljesen felújította. 1956-ban Jean Cocteau egy egész sor freskót készített.
A Strand – plage des Marinieres
Villefranche-sur-Mer homokos strandja is remek kikapcsolódási, fürdőzési lehetőséget nyújt. Gyerekekkel különösen ajánlott, hisz medúza elleni védőhálóval látták el a strandot, így felhőtlen pancsolásban lehet része kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A Fellegvár – Saint-Elme erőd
A XVI. századi Saint-Elme Citadellát a Savoyai herceg építtetette 1554 és 1557 között a város és a kikötő védelmére. Ez a figyelemre méltó erőd a sziklába ásott árkaival bizonyságot tesz Villefranche-sur-Mer korábbi jelentőségéről.
A Fellegvár ma több múzeumnak ad otthont
- Musée Goetz-Boumeester: a legnagyobb gyűjtemény a régi katonai laktanyák épületében, ahol Christing Boumeester és Henri Goetz művei láthatóak azoknak a kiváló művészeknek a munkáival együtt, akiket a festőpár ismert. Köztük volt Picasso, Picabia, Miro és Hartung.
- Musée Volti: a helyi szobrász, Antoniucci Volti (1915-1989) alkotásait mutatja be, különös tekintettel a Maillol stílusára emlékeztető, érzéki formájú női szobrokra.
- La Collection Roux: a Roux kollekció egy bájos gyűjtemény kerámia figurákból, amelyek a középkor és a reneszánsz mindennapi karaktereit ábrázolják.
- Salle-Souvenir du 24éme BCA: itt kapott helyet a francia katonaság (1876-1939) gyalogosait fényképekkel, metszetekkel, tárgyakkal és zászlókkal bemutató múzeum is.
Observatoire Océanologique de Villefranche-sur-Mer (OOV) – Oceanográfiai megfigyelőállomás
Az OOV a Párizsi Pierre és Marie Curie Egyetem (l’Université Pierre et Marie Curie de Paris) egyik kampusza és három tengeri állomásának egyike, és a Nemzeti Tudományos Kutatási Központ felügyelete alatt álló intázmény.
Ez a megfigyelőállomás rendszeres előrejelzést ad ki a korongmedúza Cote d’Azur-i támadásairól. A megfigyelési rendszert Villefranche-sur-Mer oceonográfusai dolgozták ki, akik külön csoportot hoztak létre a kellemetlen tengerlakó életmódjának és előfordulásának kutatására.
Hová menj a Villefranche-sur-Mer-i séta után? Számos látnivaló vár még rád a Cote d’Azur-ön!