szombat, január 17Kedvcsináló ötletek

Világjárók, akik kitaposták az utat

vici-vilagjarok1Világjárók sorozatunknak az a célja, hogy bemutassuk, nem mi vagyunk az egyetlen utazás mániás “őrültek”, még Magyarországon sem, és hogy kedvet csináljon Neked az utazáshoz. A Világjáró sorozat első részében ismerd meg Vicit, aki már évek óta tervezgetett egy nagy utat férjével.

Fel is vették hátizsákjukat és elindultak egy 10 hetes kalandra Dél-Kelet Ázsiát, Ausztráliát és Új-Zélandot érintve.

Blogjukon a kalandok mellett sok hasznos információt is megtudhatunk azokról az országokról, ahol jártak. Nem is beszélve a jobbnál jobb fotókról. A bemutatkozást itt olvashatod >>

Világjárók, akik kitaposták az utat - Ázsia
Világjárók, akik kitaposták az utat – Ázsia csodái

 

 

„Olvastam egyszer, hogy az emberek egy bizonyos része úgynevezett “utazó génekkel” rendelkezik, legalábbis okos amerikai tudósok erre a megállapításra jutottak. Viccesen hangzik, mégis egyből magamra ismertem.

21 éves korom körül láttam meg először a tengert, sőt egyből az óceánt. Október közepe volt és nagyjából 13 fok…persze ez sem tántorított el attól, hogy legalább térdig ne merészkedjek bele. Ott kezdődött a szerelem…a következő évektől kezdve annyit utaztam amennyit csak tudtam…imádtam minden országot, mindenhol tetszett és jól éreztem magam. Emlékszem az első hihetetlen élmény az Eiffel-torony megpillantása volt…kisgyerekként olyan elérhetetlennek tűnt, aztán egyszer csak ott álltam előtte…

Az elmúlt években sok-sok ilyen gyerekkori álmom teljesült, volt, hogy bőgtem örömömben, volt, hogy csak szimplán elállt a lélegzetem…de minél többet láttam a világból, annál többet szeretnék, egyre több új országot, kultúrát, vallást szeretnék megismerni. Mindenre kíváncsi vagyok, a hétköznapokra, az emberekre, az ételekre, az italokra, a gyümölcsökre, a természetre, a történelemre.

Hiszem,hogy az utazás által az ember többé válik, toleránsabb és nyitottabb lesz…de ezen kívül még valami megváltozik, talán a hozzáállás, az életszemlélet, a hétköznapok tudatosabb megélése. Az utazás által nem csak idegen kultúrákat, de önmagunkat is alaposabban meg tudjuk ismerni.”

Világjárók, akik kitaposták az utat | Nem az számít, hogy hányszor vettél levegőt az életben, hanem, hogy hányszor állt el a lélegzeted.
Ez akár a Világjárók sorozat mottója is lehet –  „Nem az számít, hogy hányszor vettél levegőt az életben, hanem, hogy hányszor állt el a lélegzeted”

 

Blogjuk: live-deeper.com

Világjáró sorozat 2. rész – Furgonnal Európában >>

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük