3 év a nagyvilágban

Világjáró sorozatunk 6. részében ismerjétek ismerjétek meg Bencét, aki 2011-ben két hónapot töltött kenyai árvák között. Ennek hatására határozta el, hogy beutazza a világot. Miután lekéste gépét egy friss szerelem miatt, végül 11 hónapja indult el 3 éves világ körüli útjára.

 

Brigivel a barátnőjével először a Karib-tengeren töltöttek 5 hónapot ahol bejárták a Szél felőli szigeteket (Guadeloupe, Dominika, Martinique, Barbados, St. Vincent és a Grenadine-szigetek, Grenada). A trópusok után New York-al ismerkedtek, amit Torontó, Skócia, London, Izland és Kalifornia követett. Most Hawaii-on vannak, ahol egy fehér homokos tengerparton el is jegyezték egymást. Megannyi kaland áll még előttük a hátralévő 2 évben, hisz Új-Zéland, Ausztrália és Ázsia beutazása van a terveik közt. Főleg önkéntes alapon utaznak, így közelebb kerülve a helyiek mindennapjaihoz, bármerre is járnak.

Hogy kezdődött?

Életem első önkéntes lehetőségével fordult át úgy az életem, hogy ma itt ülhessek és írhassam ezeket a sorokat. 2011 nyarán 9 hetet töltöttem egy árvaházban, Kenyában. Ez volt az első egyedülálló utazásom, mely messzebbre vitt, mint Bécs és az élmény – sok minden miatt – nagyon mély nyomot hagyott bennem. Első blogomat is innen írtam, mint afféle dokumentáció a családnak. Ekkor hullott elmém talajába az a kis mag, hogy így szeretnék utazni: mindenhol úgy élni, ahogy a helyiek. Kenyából visszatérve az akkori párommal rögtön jelentkeztünk Erasmus ösztöndíjjal Németországba, ahol aztán 2012-ben 5 hónapot éltünk.

Később, mikor lediplomáztam óvodapedagógusként – igen, óvóbácsi – még két évet dolgoztam otthon, mielőtt 2015-ben a sürgető érzés kilökött az ajtón és elindított az úton, melyen azóta is járok. Ebben a két évben sokat is betegeskedtem, nem éreztem igazán a helyemen magamat.

Így aztán 2015 áprilisában összepakoltam a motyóm és kimentem Skóciába 5,5 hónapra pénzt gyűjteni az induláshoz. Kiérkezésem után nem sokkal indítottam ezt a blogot.

 

Love is in the air

’15 szeptemberében hazamentem egy hónapra, hogy búcsút vegyek a 3 éves etap előtt a családtól és barátoktól. Nagyon élveztem ezeket a napokat, rengeteg ismerős arc, s nekem semmi dolgom nem volt, mint jókat beszélgetni velük. Lényegében nyaralni mentem haza, legalábbis így éltem meg.

Az Élet úgy hozta, hogy az utolsó napjaim egyikén találkoztam Brigivel is, akivel általános iskolában voltunk évfolyamtársak. A következő pillanatban már – szándékosan – le is késtem a gépem Barcelonába, 10 nappal később pedig úgy döntött velem tart. Vitathatatlanul bátor, ha engem kérdeztek. Megvártam, míg lejár a felmondási ideje, megvettünk neki is mindent, ami a hátizsákos léthez elengedhetetlen, és igyekeztem megnyugtatni Brigi édesapját, hogy nem fogunk drogot csempészni Dél-Amerikában.

Így lett 2,5 hónap a tervezett egyből, de végül 2015. december 14-én útnak indultam a Karib-tenger felé, ahol egy héttel később Brigi is csatlakozott hozzám.  Azóta együtt járjuk a világot és kéz a kézben nézünk szembe a kihívásokkal, melyeket ez az út tartogat számunkra.

 

Bence blogja: benceutazik.blog.hu/

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Érdekes olvasmányok

Karantén lakóautóban

Közel 2 hónap karantén lakóautóban - január 2-án érkeztünk meg Tenerifére, és pár hétre rá megérkezett a korona vírus és a karantén is. Kezdetben...

Saját lakás és gyerek helyett utazni vágynak a fiatalok

A korábbi generációk és a mai fiatalok között a legnagyobb különbséget az életcélok jelentik: a hagyományos felnőttkori sikermércék – mint a gyerekvállalás, ingatlanvásárlás –...

Tenerife kirándulás a hegyre – Vilaflor és a Teide

Miután bejártuk a déli partot, és kalandoztunk a sziget zöldebb, északi tájain, elindultunk a sziget közepe felé, hogy meghódítsuk a vulkánt. Hegyre fel! Irány...

Tenerife legszebb strandjai

Tenerife szigete sokkal nagyobb, mint azt elsőre gondolnánk. Így egy tenerifei nyaralást érdemes minimum egy, de inkább két hetesre tervezni. A legszebb turista részek...

Tenerife strandjai és legszebb partszakaszai

Az Atlanti óceán közepén található Kanári szigetcsoport mindegyik szigete - Tenerife, Grand Canaria, El Hierro, La Gomera, Lanzarote, Fuerteventura, La Palma -természetileg más és...