Dél-Afrika régen és most

Dél-Afrika, Fokváros

Dél-Afrika régen és most - ki szabad ma Dél-AfrikábanA fehér kisebbség, és a fekete többség is magáénak vallja Dél-Afrikát. A fehérek úgy tarják, hogy ők voltak itt előbb, és az egész országot, infrastruktúrát, gazdaságot ők építették fel. A feketék magukat tartják őslakosnak (valahol ez mégis csak egy fekete kontinens, és a feketék vannak többségben), és magukénak tartják Dél-Afrikát, amit a fehérek elvettek tőlük. Sokat hallottunk a dél-afrikai életről az apartheid idején, a mostanit meg a bőrünkön is megtapasztaltuk. Kié az ország? Ki él ma szabadon Dél-Afrikában?

 

Dél-Afrika régen és most

A helyi magyar közösség tagjai számtalanszor meséltek nekünk arról, milyen is volt Dél-Afrika, amikor ők érkeztek bevándorlóként az országba, még valamikor 1956-75 között. Beszámolóik szerint akkoriban Dél-Afrika maga volt a paradicsom, a lehetőségek hazája. A dél-afrikai rand akkoriban erősebb volt az USA dollárnál.

Egy munkás 2-3 havi fizetéséből már tudott venni egy 4-5 éves autót, úszómedencés kertes házvásárlásra pedig max. 1-2 évet kellett várni. Az élelmiszer, az üzemanyag, a sör stb. nagyon olcsó volt, nehéz volt elkölteni a fizetést (boldog idők). Az Európából érkező jó szakemberek, mint pl. szerszámkészítő, autószerelő, stb. nyelvismeret hiányában elkezdtek másnak dolgozni, majd 10-15 év után ki tudták építtetni a saját biszniszüket (helyi nyelvjárásban biznic).

Mindez még az ún. apartheid idején volt. Az apartheid a faji elkülönítés politikája, amelyet a Dél-afrikai Köztársaságban 1994-ig alkalmazott a fehér kisebbség. A lakosságot két részre osztották, a fehérekre (whites), akik a lakosság kb. 10%-át és a nem-fehérekre (non-whites), akik kb. a 90%-át tették ki.

Élet Dél-Afrikában - apartheid: kizárólag fehéreknek fenntartott tengerpart

Élet Dél-Afrikában: kizárólag fehéreknek fenntartott tengerpart

A gazdaságban, a politikában, a kultúrában faji megkülönböztetés érvényesült, és a hatalom a fehérek kezében összpontosult. Remek volt a közbiztonság, nem voltak kerítések, és még az ajtókat sem nagyon zárták.

A feketék egyre növekvő számának ellensúlyozására az 1940-es évektől olyan törvényeket hoztak, amelyek a feketéket háttérbe szorították.

  • Külön parkokat hoztak létre a feketéknek és a fehéreknek, de voltak közös parkok is, ahol meg volt szabva padonként, hogy milyen etnikum ülhet rá.
Élet Dél-Afrikában az apartheid idején: egy pad a fehéreknek, egy a nem fehéreknek...

Dél-Afrika az apartheid idején: egy pad a fehéreknek, egy a nem fehéreknek…

  • Egyes utcák csak fehérek részére voltak fenntartva.
  • A buszokon, ha az alsó részen ki volt írva, hogy „Only White” (ejtsd: onlivájt – csak fehér), akkor nem ülhetett le oda nem-fehér, tehát neki gyalogolnia kellett.
  • A feketék ún. bantusztánok révén külön lakónegyedekbe tömörültek, és a bantusztánból kilépni csak engedéllyel volt szabad. Így a feketék idegennek számítottak a saját hazájukban. Kilépőt csak akkor kaphattak, ha egy másik bantusztánban, vagy egy mezőgazdasági területen dolgoztak.
Apartheid Dél-Afrika Soweto - rendőrségi razzia

Dél-Afrika – apartheid és bantusztán…

  • A fehér negyedekben este 8 után feketék nem tartózkodhattak, ha rajtakapták őket, alapos verés volt a “jutalom”. (Cape Town egyes afrikaans lakta negyedeiben ez ma is így van.)
  • Ha egy fehér megvert egy helyi lakost, az utóbbi nem üthetett vissza, különben bíróság elé került.

Az apartheid rendszer az 1990-es évek elején összeomlott, több száz törvényt hatályon kívül helyeztek, és 1994-ben már a fekete lakosság is részt vehetett a választásokon, amelynek révén Nelson Mandela lett a Dél-afrikai Köztársaság első demokratikusan megválasztott elnöke.

A fehér irányítást fekete kormány váltotta fel, és elkezdődött a hatalomátvétel az élet minden területén. Számos külföldi cég kivonta gyárait a térségből, sok fehér bevándorló elhagyta az országot, és vagy visszatért az óhazába, vagy áttelepült Ausztráliába, USA-ba.

A gazdaság, a közigazgatás megingott, nem ritka, hogy pl. a posta 2-3 hónapig sztrájkol. Ma a rand messze elmarad a dollártól, és a vásárló értéke sem hasonlítható össze az 50-60 évvel ezelőttivel.

Jelenleg “visszanyal a fagyi” helyzet állt elő. A fekete kormány ahol csak tudja háttérbe helyezi a fehéreket:

  • a feketék sokkal jobb feltételekkel (alacsonyabb kamat, hosszabb futamidő) kapnak kölcsönt autó-, ill. házvásárlásra, mint a fehérek
  • a hivatalokban, bankokban, közigazgatásban szinte csak feketék dolgoznak
  • munkavállalásnál a feketék előnyt élveznek a fehérekkel szemben

Az apartheid megszűnése után rohamosan romlott a közbiztonság is. A mai Dél-Afrikában igen jó üzlet szögesdrótot, lakatot, elektromos kerítést, biztonsági kaput, riasztót árulni, vagy épp őrző-védő szolgálatot üzemeltetni.

Élet Dél-Afrikában - kulcskérdés a biztonság

Élet Dél-Afrikában… rácsok, kerítések, szögesdrótok mögött…

Jelenleg a fehérek élnek “arany kalitkákban”. Igyekszik mindenki hazaérni még sötétedés előtt, és bezárkózni (hol vannak már a nyitott ajtók, kerítésmentes kertek…). A kapu, garázsajtó elektromos-távirányítós, hogy ne kelljen kiszállni a kocsiból. Az ablakokon, ajtókon rács van, a hálószoba ajtaján plusz egy rács. Véd még az elektromos kerítés, a szögesdrót, a riasztó rendszer, és az éjjeli szekrényben (vagy épp az ágy alatt) ott a fegyver. A fehérek körében nagyon kedveltek a magas kőkerítéssel körbevett, biztonsági szolgálat által védett lakónegyedek. Gyakran a gyerekek iskolája is a falakon belül van, valamint egy ún. kis rendőrség, ami gyorsan riasztható baj esetén.

Számos kisebb üzlet ajtaja zárva, be kell csengetni, eldöntik, hogy kívánatos vagy-e, és ha igen, akkor engednek be. A nagyobb shopping center-ek, plázák parkolója őrzött-védett, cserébe viszont fizetős.

Többségében mindenkinek jó műszaki állapotban lévő, új autója van, mert lerobbanni vagy akár csak defektet kapni Dél-Afrikában életveszélyes. Örülhetsz, ha csak az autód megy rá, és az életed megmarad. Az autók alapfelszerelése a gázspray, gumibot vagy baseball ütő, nem ritka a fegyver sem.

Sokan élnek vidéken, és járnak be dolgozni a városba (Joburgba, Pretoriába…). Ők az őrzött-védett otthonukból indulnak, akár 1-2 órát is vezetnek az irodáig, ahol egyenest beállnak a cég őrzött-védett parkolójába, ahonnan liften jutnak el az irodájukba. Nap közben nem nagyon mennek ki az utcára, és hazafelé a fenti útvonalat követik visszafelé. Ugyanez a helyzet, ha bíróságra, ügyvédhez, stb. megy az ember a városba.

Házigazdánk feleségének cégénél is volt többször fegyveres rablás nap közben. Egy ilyen “feküdj a földre, és add ide minden értéked” élményt némi lőfegyverrel fűszerezve nem felejt el az ember egyhamar.
Nem találkoztunk olyan emberrel Dél-Afrikában, akinek legalább egyszer ne lett volna ilyen vagy ehhez hasonló élménye.

Mindezt fűszerezi még a gyakori és nem rövid áramszünet (generátor kötelező, különben hiába van biztonsági felszerelésed a házban!). Ha nincs áram, akkor nincs biztonság, a farmokon nincs víz, mert nem megy a szivattyú, és persze nincs internet sem (bár ez utóbbi gyakran ugrik egy kis vihar után is, akár napokra).

Áramszünet, load shedding - Ez is a mindennapok része Dél-Afrikában

Áramszünet – Ez is a mindennapok része Dél-Afrikában

A meglepi áramszünetnek van egy programozott változata is. Ez a load shedding (ejtsd: lód seding, terhelés leválasztás), amikor előre közölt órarend és lakókörzet szerint kikapcsolják a villanyt. Fő a takarékosság!

Adódik a kérdés, hogy akkor mit lehet csinálni fehérként (főleg fehér turistaként!) Dél-Afrikában. Jöjjenek a látnivalók! >>

Tagged with:    

About the author /


Post your comments

Your email address will not be published. Required fields are marked *

ÉletVáltók Magazin

Ez az első, hiteles beszámoló a szabad életről! Mi eldöntöttük, váltottunk, szabadon élünk nap mint nap, és ezt megosztjuk Veled. Hogy miért? Azért, hogy megmutassuk, az életnek nem muszáj olyan átkozottul nehéznek lennie. E-mail: [email protected]

Feliratkozás

Itt add meg az e-mail címed, hogy ne maradj le semmiről!

Kategória

Támogatás

Fontos Információ!

A támogatás 1 forint is lehet, nincs kötelező összeg.